Nőnap alkalmából szeretettel köszöntünk Titeket, nőket, asszonyokat, nagylányokat és kislányokat! Hiszen ez a nap rólatok szól!
Mit ünneplünk nőnap alkalmából?
Nőnap alkalmából ünnepelhetjük a nők munkásságát, a nők jogait, a női gondoskodást, de leginkább a nőket, úgy általában, a mindennapi tetteikért és a nem mindennapi tetteikért.
A nők egyenjogúságával és szabad munkavállalásával kapcsolatos egykori nőnapnak ma már ennél jóval több a jelentése. Egyfajta szimbólumból már eszmévé nőtte ki magát.
Talán őseink ezért is hozták létre a nőnapot egykor, hogy megköszönjék a nőknek az eddigi fontos tetteiket, amik nem voltak eléggé elismerve. Azaz nem csak az egyenjogúság kiharcolását ünneplendően, hanem azt is, hogy a nők teljesítményét elismerték végre, kifejezték hálájukat, méltányolták tetteiket és a megbecsülésük fejezték ki feléjük az urak.
Nőnap alkalmából szeretettel köszöntünk Titeket!
Nőnap alkalmából, úgy érezzük, hogy megérdemel minden nő legalább egy szál virágot, egy csokit, egy kis elismerést, egy köszönömöt, pár jó szót, hiszen rengeteget tesz a közösségért, a világért, a munkájáért, a közjóért és a családjáért minden egyes nap.
Itt nem csak híres nőkről van szó, akik tettek a világért valami jelentőset, alkottak, elértek nagy dolgokat, kutattak, hősök voltak valamiképp. Róluk is szól a nőnap, de nem csak róluk.
Egy „köszönöm” illeti azokat az egyszerű, de a világot és történelmet mégis valamennyire alakító nőket is, akik élik a mindennapjaikat mindenféle hősi, kiugró teljesítmény nélkül. Ők is megérdemlik. Az „egyszerű” nők is küzdelmes életet élnek és hozzátesznek a világhoz jelentősen, azzal, ahogy élnek, ahogy cselekszenek.
Ne felejtsük el hát a hálánk elrebegni feléjük nőnapon, minden nő felé. Nőnap alkalmából szeretettel köszöntünk Titeket, nőket, asszonyokat kis és nagylányokat!
Március 8-án, nőnap alkalmából köszöntsük szeretettel mindenképp őket! De az sem baj, ha bármikor, mikor lehetőségünk adódik rá, nőnaptól függetlenül, megköszönjük nekik, hogy vannak, hogy mennyi mindent tesznek azért, hogy az élet zökkenőmentesen menjen. Így teszünk mi is.
Nőnap alkalmából szeretettel köszöntünk titeket, nőket!